A veritashordo.hu webáruház

Általános Szerződési Feltételei

2022.06.01.

1./ Meghatározások

 Az ÁSZF hatálya

Jelen Általános Szerződési Feltételek a mint vállalkozás tulajdonában és üzemeltetésében álló: veritashordo.hu honlapon keresztül történő vásárlói (fogyasztói) megrendelésre, vásárlásra, fogyasztói szerződésre vonatkoznak.

Jelen ÁSZF hatálya Magyarország területén kiterjed minden olyan kereskedelmi ügyletre, amely a VERITAS HORDÓ Kft. (vállalkozás) és a fogyasztó (megrendelő, vásárló) között elektronikusan jön létre.

Jogforrások:

19/2014. (IV.29.) NGM rendelet –                A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól,

151/2003. (IX.22.) Korm.rend. –                Az egyes tartós fogyasztási cikkekre

vonatkozó kötelező jótállásról,

45/2014. (II.26.) Kormányrend. –               A fogyasztó és a vállalkozás közötti  szerződés részletes szabályairól,

  1. évi CLV. törvény – A fogyasztóvédelemről,
  2. évi CVIII. törvény – Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről,
  3. évi V. törvény – A Polgári Törvénykönyvről.

Nyilatkozatok:

A szerződés nyelve: magyar. A szerződésre magatartási kódex nem vonatkozik. A szerződés írásbeli szerződésnek minősül. Az ÁSZF nyomtatható verziója itt található.

2./ Vállalkozás adatai:

Név: VERITAS HORDÓ Kft.

Cím: HU-2251 Tápiószecső, Eötvös u. 13.

Postacím és üzlet: HU-2251 Tápiószecső, Eötvös u. 13.

Adószám: 27422393-1-13

Ügyfélszolgálat, panaszkezelés:

Cím: 2251 Tápiószecső, Pesti út 2.

E-mail: veritashordo@gmail.com

Tel.:  06 30 566-0901

Kapcsolattartó: Dósa Tamás ügyvezető

Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 9.00. – 16.00.

3./ Általános tudnivalók

3.1. A Webáruház  az interneten a veritashordo.hu/ URL alatt található.

3.2. Az ÁSZF szerinti szerződés létrejön: a webáruház megtekintésével, megrendeléssel vagy bármely más határozott tevékenységgel, amely érinti a weboldalt. A Weboldal szolgáltatásainak igénybe vételével a Felhasználó egyben elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el az ÁSZF-ben foglaltakat.

3.3. A Webáruházban történő megrendeléshez/vásárláshoz kötelező regisztrálni. A szerződés létrejöttéhez a Vállalkozás köteles elkérni az adó- és számviteli jogszabályok szerinti személyi azonosító adatokat.
3.4. A regisztráció előnyei:

– a rendelés nyomon követésének könnyebb volta,
– korábbi rendelések visszakereshetősége.

3.6. Az árak minden esetben a fizetendő (bruttó), ÁFA-val növelt értékkel kerülnek feltüntetésre.

3.7. Nem áll rendelkezésre a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódex.

4./ A Webáruházban található termékek

 4.1. A termékek: ital fa hordók, virágdézsák, szaunakádak.

4.2. Mindegy egyes termékhez kapcsolódóan vállalkozó megadja a használati utasítást. Tárolás: a termék anyagának megfelelő környezetben, így pincében, zárt helyen vagy szabadon álló helyen.

5./ Vásárlás előzetes regisztrációval

5.1. A megrendelés ebben az esetben regisztrációval kezdődik. Megrendelő a Weboldalon történő regisztrációjával, adatai önkéntes megadásával kijelenti, hogy jelen ÁSZF, és a Weboldalon közzétett Adatkezelési tájékoztató feltételeit megismerte és elfogadja, az Adatkezelési tájékoztatóban foglalt adatkezelésekhez hozzájárul, valamint, hogy jelen ÁSZF rendelkezéseit megismerte és elfogadja, a rendelés, fizetés, teljesítés menetével tisztában van.

5.2. A Webáruházat a megrendelő által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető hibásnak tűnő teljesítésért, szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. A vállalkozást nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha a megrendelő a megrendelő bármely információját elfelejti, eltéveszti vagy az illetéktelenek számára bármely nem a vállalkozónak felróható okból hozzáférhetővé válik.

5.3. A megrendelő az elektronikus úton történő megrendelés elküldésével kötelező érvényű ajánlatot tesz a kijelölt termékek megvételére, és elfogadja jelen Általános Szerződési Feltételek érvényességét.

5.4. A vállalkozó ezt követően egy elektronikus e-mail útján megerősíti, hogy a vásárló/megrendelő rendelését a vállalkozó megkapta; ez azonban nem jelenti a vásárló/megrendelő ajánlatának elfogadását.

5.5. A szerződés csak akkor tekinthető megkötött szerződésnek, ha a vállalkozó megerősíti a rendelés elfogadását. Amennyiben a megrendelő/vásárló az ajánlat elfogadásának a megerősítő visszaigazolást 72 órán belül nem kapja meg, abban az esetben a vállalkozó mentesül az ajánlati kötöttség alól.

5.6. A megrendelés, vagy annak visszaigazolása akkor tekinthető a vállalkozóhoz  vagy a megrendelőhöz megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik. Nem terheli a vállalkozót semmilyen felelősség abban az esetben, amennyiben a visszaigazolás azért nem érkezik meg a megrendelőhöz, mert hibás e-mail címet adott meg, az e-mail fiókjának tárhely telítettsége miatt az számára nem hozzáférhető, illetve egyéb, a vásárlónak felróható tévedés, elírás, hiba, stb. miatt.

5.7.  A megrendelt árucikk a vállalkozónak a megrendeléskor nem áll rendelkezésre a rendelés idején, azt kifejezetten el kell készítenie, így a vállalkozó fenntartja magának a jogot, hogy ne fogadja el a megrendelést, ebben az esetben szerződéskötés nem történik, amiről a megrendelő értesítést kap. Bármely, esetlegesen korábban eszközölt kifizetés visszatérítéséről a vállalkozó haladéktalanul gondoskodik.

6./ Fizetés, a szerződés teljesítése

6.1. A vállalkozó minden árat magyar forintban ad meg, amely magában foglalja az ÁFÁ-t és a csomagolás költségeit. A szállítási költségről a megrendelő a megrendelés előtt külön tájékoztatást kap, melyet a megrendeléssel egyidejűleg elfogad.

6.2. A megrendelési folyamat befejezése után a vásárló választhat a megjelenő fizetési módok közül. A választható átvételi és fizetési módok: személyes átvétel és fizetés üzlethelyiségben, előre történő banki utalás vagy bankkártyás fizetés.

6.3. Amennyiben a megrendelő/vásárló a megrendelt terméket a vállalkozó üzlethelyiségében kívánja átvenni, úgy azt előzetesen megjelölheti megrendelése során.

6.4. Előre utalás esetén a megrendelő a számlát elektronikus úton kapja meg, amely tartalmazza az utaláshoz szükséges adatokat. A számla megérkezésével jön létre a szerződés. Az utalás megtörténte után a vállalkozó megbízott futárcége – GLS szállítja ki az árut a megrendelőnek. A futárcég elérhetősége:

https://gls-group.com/HU/hu/home

6.5 Bankkártyás fizetés Barion segítségével

A Barion online fizetési rendszer segítségével, amely nagyon egyszerű és könnyen kezelhető fizetési felületet biztosít. A Felhasználók a fizetéskor kiválasztják a Barion bankkártyás fizetési lehetőséget, és a rendszer átirányítja a Felhasználót a Barion saját fizetési szempontból biztonságos oldálára, és itt történik meg a tranzakció. Fizetés után a Felhasználót a barion visszairányítja a kereskedő oldalára.

Az online bankkártyás fizetések a Barion rendszerén keresztül valósulnak meg. A bankkártya adatok a kereskedőhöz nem jutnak el. A szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013.

Bővebb információ a Barion rendszerről.

7./ Teljesítési határidő, termék elkészülése

A megrendelés teljesítési határideje: 2 hét (14 nap), tekintettel arra, hogy a megrendelt termékeket egyedileg kell elkészítenie a vállalkozónak.

8./ Tulajdonjog fenntartás

Vállalkozó a megrendelt termék teljes vételárának a megfizetéséig a tulajdonjogát fenntartja. A ki nem fizetett termékkel való jogosulatlan rendelkezés büntető eljárást vonhat maga után.

9./ Fogyasztói jogok, panaszkezelés, békéltető testület

9.1./ Fogalmak

9.1.1. fogyasztó: a Ptk-ban (2013. évi V. törvény) meghatározott fogyasztó,

9.1.2. vállalkozásazon vállalkozási tevékenységet önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggő célok érdekében végzi,

9.1.3. gyártó:

  1. a)a terméknek az Európai Gazdasági Térségben letelepedett üzletszerű előállítója, termelője, helyreállítója vagy felújítója, illetve aki a terméken elhelyezett nevével, védjegyével vagy egyéb megkülönböztető jelzés alkalmazásával önmagát a termék gyártójaként tünteti fel; vagy
  2. b)a gyártónak az Európai Gazdasági Térségben letelepedett meghatalmazott képviselője, ha maga a gyártó nem az Európai Gazdasági Térségben letelepedett; ilyen képviselő hiányában az importáló,

9.1.4. forgalmazó: az a vállalkozás, amely a terméket közvetlenül a fogyasztó részére forgalmazza,

9.1.5. termék: minden birtokba vehető forgalomképes ingó dolog – ide nem értve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt – és a dolog módjára hasznosítható természeti erő,

9.1.6. szolgáltatás: termék, ingatlan vagy vagyoni értékű jog értékesítésén kívül minden olyan – ellenszolgáltatás fejében végzett – tevékenység, amely a megrendelő, illetve megbízó igényének kielégítésére valamely eredmény létrehozását, teljesítmény nyújtását vagy más magatartás tanúsítását foglalja magában,

9.1.7. árua termék, az ingatlan és a vagyoni értékű jog, valamint a szolgáltatás,

9.1.8. eladási ár: a termék egy egységére vagy adott mennyiségére vonatkozó ár,

9.1.9. egységár: a termék e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott mértékegységére vonatkozó ár,

9.1.10. kereskedelmi kommunikációa fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényben ekként meghatározott fogalom,

9.1.11. forgalmazás: valamely termék vállalkozás által – értékesítés, fogyasztás vagy használat céljára ellenérték fejében vagy ingyenesen – történő rendelkezésre bocsátása, ideértve a fogyasztó számára történő felkínálást is,

9.2./ Árfeltüntetési kötelezettség

9.2.1. A fogyasztót írásban tájékoztatni kell a fogyasztóknak megvételre kínált termék eladási áráról és egységáráról, illetve a szolgáltatás díjáról.

9.2.2. Az eladási árat, az egységárat, illetve a szolgáltatás díját egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan kell feltüntetni.

9.2.3. Az eladási árat és az egységárat, illetve – határon átnyúló szolgáltatásnyújtás kivételével – a szolgáltatás díját Magyarország törvényes fizetőeszközében kifejezve, a fizetőeszköz nemét (forint) vagy annak rövidítését (Ft) megjelölve kell feltüntetni.

9.2.4. A termék eladási áraként és egységáraként, illetve a szolgáltatás díjaként a fogyasztó által ténylegesen fizetendő, az általános forgalmi adót és egyéb kötelező terheket is tartalmazó árat kell feltüntetni.

9.2.5. Ha a termékre vonatkozó kereskedelmi kommunikáció megjelöli a termék eladási árát – amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik -, az egységárat is meg kell adni.

9.2.6. Több eladási ár vagy szolgáltatási díj egyidejű feltüntetése esetén a vállalkozás köteles a feltüntetett legalacsonyabb eladási ár vagy szolgáltatási díj felszámítására.

9.2.7. Az ár feltüntetésére vonatkozó rendelkezések megtartására a forgalmazó köteles.

9.2.8. Az eljáró hatóság felhívására a vállalkozás köteles igazolni, hogy az árfeltüntetésre vonatkozó kötelezettségeinek eleget tett

9.3./ Csomagolási kötelezettség

9.3.1. A terméket úgy kell csomagolni, hogy a csomagolás óvja meg a termék minőségét, könnyítse meg szállítását, ne befolyásolja hátrányosan a termék minőségét vagy mennyiségét.

9.3.2.  A termék csomagolására jogszabály további előírásokat határozhat meg.

9.3.3. A csomagolásra vonatkozó rendelkezések megtartására a gyártó köteles. Ha a gyártó nem tesz eleget a csomagolási kötelezettségének, akkor a forgalmazó köteles pótolni azt.

9.3.4. Az eljáró hatóság felhívására a vállalkozás köteles igazolni, hogy a csomagolásra vonatkozó kötelezettségeinek eleget tett.

9.4./ Panaszkezelés általános szabályai

9.4.1. A vállalkozás köteles a fogyasztót tájékoztatni a székhelyéről, a panaszügyintézés helyéről – ha az nem egyezik meg a forgalmazás, illetve értékesítés helyével – és az adott tevékenység, kereskedelmi forma vagy módszer sajátosságaihoz igazodó módjáról, valamint a panaszok közlése érdekében a vállalkozás ügyfélszolgálatának levelezési címéről és – ha a panaszokat ilyen módon is fogadja – elektronikus levelezési címéről, illetve internetes címéről, telefonszámáról. Üzlettel rendelkező vállalkozás esetén az e bekezdés szerinti tájékoztatást jól láthatóan és olvashatóan kell megadni.

9.4.2. A fogyasztó a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással.

9.4.3. A szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát

  1. a)személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni,
  2. b)telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb a beérkezésétől számított 30 napon belül érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni.

9.4.4. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni.

9.4.5. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:

  1. a)a fogyasztó neve, lakcíme, nyilatkozata, hogy hozzájárul a jegyzőkönyvben rögzített adatainak a kezeléséhez,
  2. b)a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja,
  3. c) az ügylettel érintett termék megnevezése, vételára,
  4. d) a szerződés teljesítésének időpontja,
  5. d)a fogyasztó panaszának részletes leírása, a fogyasztó által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke, az érvényesíteni kívánt jog megnevezése,
  6. e)a vállalkozás nyilatkozata a fogyasztó panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,
  7. e)a jegyzőkönyvet felvevő személy és – telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével – a fogyasztó aláírása,
  8. f)a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje,
  9. g)telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.

9.4.6. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles.  A panasz elutasítása esetén a vállalkozás köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával – annak jellege szerint – mely hatóság vagy a békéltető testület eljárását kezdeményezheti. Meg kell adni az illetékes hatóság, illetve a vállalkozás székhelye szerinti békéltető testület levelezési címét

9.4.7. Szavatossági igénye érvényesítésekor a szerződés megkötését a fogyasztónak kell bizonyítania. Ha a vállalkozás a szerződés megkötését vitatja, köteles felhívni a fogyasztó figyelmét a panasztétel lehetőségére és a panasz intézésének – a fogyasztóvédelemről szóló törvényben foglaltakkal összhangban álló – módjára. A szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a fogyasztó bemutatja.

9.4.8. A szavatossági vagy jótállási igény bejelentése nem minősül a fogyasztóvédelemről szóló törvény szerinti panasznak.

 9.4.9. A vállalkozás a fogyasztó nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni, amelyben rögzíti

a fogyasztó nevét, címét, valamint nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzőkönyvben rögzített adatainak a rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez,

 a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott ingó dolog megnevezését, vételárát,

 – a szerződés vállalkozás általi teljesítésének időpontját,

 – a hiba bejelentésének időpontját,

 –  a hiba leírását,

 – szavatossági vagy jótállási igénye alapján a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogot, továbbá

 – a szavatossági vagy jótállási igény rendezésének módját vagy az igény, illetve az az alapján érvényesíteni kívánt jog elutasításának indokát.

9.4.10. Ha a vállalkozás szavatossági vagy jótállási kötelezettségének a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogtól eltérő módon tesz eleget, ennek indokát a jegyzőkönyvben meg kell adni.

9.4.11. A jegyzőkönyvnek tájékoztatást kell tartalmaznia arról, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását is kezdeményezheti.

9.4.12. A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.

9.4.13. Ha a vállalkozás a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a fogyasztót.

9.4.14. A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.

9.4.15. Kijavításra vagy a szavatossági vagy jótállási igény teljesíthetőségének vizsgálata érdekében az ingó dolgot elismervény ellenében kell átvenni, amelyen fel kell tüntetni

  1. a)a fogyasztó nevét és címét,
  2. b)a dolog azonosításához szükséges adatokat,
  3. c)a dolog átvételének időpontját, továbbá
  4. d)azt az időpontot, amikor a fogyasztó a kijavított dolgot átveheti.

Fentiek a szavatossági vagy jótállási igényről felvett jegyzőkönyvben is teljesíthetők.

9.4.16. Ha a fogyasztó kijavítás iránti jótállási igényét közvetlenül a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál kívánja érvényesíteni, a javítószolgálat köteles a vállalkozást haladéktalanul értesíteni a jótállási igény bejelentéséről.

A javítószolgálat a kijavítást a 10.4.14. pontban előírtak betartásával köteles elvégezni.

9.5./ Békéltető testület eljárása

9.5.1.1. A vállalkozó tájékoztatja a megrendelőt/vásárlót, hogy esetleges panasz, vita, sérelem esetén joga van békéltető testülethez fordulni.

Megnevezés, elérhetőség:

Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Cím:                            2045 Törökbálint, Kazinczy Ferenc u. 124.

Tel:                              + 36 1 317-7666

E-mail:                        titkarsag@pmkik.hu

web:                            pmkik.hu

9.5.1.2. A területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarák mellett működő független testület, a békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztó és a vállalkozás közötti,

  • a termék minőségével,
  • a termék biztonságosságával,
  • a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával,
  • a szolgáltatás minőségével,
  • a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével

kapcsolatos vitás ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése: e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.

9.5.2. Az eljárásra a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület illetékes.  A fogyasztó belföldi lakóhelye és tartózkodási helye hiányában a békéltető testület illetékességét a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás vagy az annak képviseletére feljogosított szerv székhelye alapítja meg. A fogyasztó jogszerűen kérheti, hogy általa megjelölt más békéltető testület legyen illetékes.

9.5.3. A békéltető testület eljárásának fogyasztó kérelmére történő megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését.

9.5.4. A fogyasztó a kérelmet a békéltető testület elnökéhez címezve, írásban kell, hogy benyújtsa.

9.5.5. A kérelemnek tartalmaznia kell

  1. a)a fogyasztó nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét,
  2. b)a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás nevét, székhelyét vagy érintett telephelyét,
  3. c) ha a fogyasztó az általánostól eltérő illetékességet kíván alkalmazni, akkor az annak megfelelő illetékességű a békéltető testület megjelölését,
  4. d)a fogyasztó álláspontjának rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait,
  5. e)a fogyasztó nyilatkozatát, hogy a vállalkozással megkísérelte a vitás ügy rendezését,
  6. f) a fogyasztó nyilatkozatát arra nézve, hogy az ügyben más békéltető testület eljárását nem kezdeményezte, közvetítői eljárás nem indult, keresetlevél beadására, illetve fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésére nem került sor,
  7. g)a testület döntésére irányuló indítvány,
  8. h) a fogyasztó aláírását.

9.5.6. A kérelemhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát (kivonatát), amelynek tartalmára a fogyasztó bizonyítékként hivatkozik, így különösen a vállalkozás írásbeli nyilatkozatát a panasz elutasításáról, ennek hiányában a fogyasztó rendelkezésére álló egyéb írásos bizonyítékot az előzetes szükséges egyeztetés megkísérléséről.

9.5.7. Ha a fogyasztó meghatalmazott útján jár el, a kérelemhez csatolni kell a meghatalmazást.

9.5.8.  A békéltető testület elnöke az eljárást megszünteti, ha megállapítható, hogy a felek között ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt korábban más békéltető testület előtt eljárást indítottak, közvetítői eljárást indítottak, per van folyamatban vagy annak tárgyában már jogerős ítéletet hoztak.

9.5.9. Az elnök a meghallgatás kitűzött időpontjáról, illetve arról, hogy kezdeményezi a meghallgatás mellőzését, a feleket előzetesen értesíti.

9.5.10. Az elnök a körülmények mérlegelése alapján kezdeményezheti az eljárás írásbeli lefolytatását, a meghallgatás mellőzéséhez azonban mindkét fél hozzájárulását be kell szereznie. A hozzájárulást megadottnak kell tekinteni, ha a fél – az elnök erre irányuló felhívásának kézbesítésétől számított – tizenöt napon belül nem nyilatkozik.

9.5.11.  Az eljárás során a tanács elnöke egyezséget kísérel meg létrehozni a felek között. Ha az egyezség megfelel a jogszabályoknak, a tanács azt határozattal jóváhagyja, ellenkező esetben, illetve egyezség hiányában az eljárást folytatja.

9.5.12.  Az eljárás nem nyilvános, kivéve, ha az eljárás nyilvánosságához mindkét fél hozzájárul.

9.5.13.  Ha a meghallgatáson bármelyik fél szabályszerű értesítés ellenére nem jelenik meg, vagy nem terjeszti elő bizonyítékait, a tanács lefolytatja az eljárást, és a rendelkezésre álló adatok alapján dönt.

9.5.14. A tanács az eljárást megszünteti, ha

  1. a)a fogyasztó a kérelmét visszavonja,
  2. b)a felek az eljárás megszüntetésében megállapodnak,
  3. c)az eljárás folytatása lehetetlen,
  4. d)az eljárás folytatására a tanács megítélése szerint bármely okból – ideértve azt az esetet is, ha a kérelem megalapozatlansága meghallgatás tartása nélkül megállapítható – nincs szükség.

9.5.15.  Egyezség hiányában a tanács az ügy érdemében

  1. kötelezést tartalmazó határozatot hoz, ha a kérelem megalapozott, és a vállalkozás – a békéltető testületnél vagy a kamaránál nyilvántartott, illetve kereskedelmi kommunikációjában közölt – általános alávetési nyilatkozatában, az eljárás kezdetekor vagy legkésőbb a döntés meghozataláig nyilatkozatában a békéltető testület döntését magára nézve kötelezőként elismerte, vagy
  2. ajánlást tesz, ha a kérelem megalapozott, azonban a vállalkozás az eljárás kezdetekor úgy nyilatkozott, hogy a tanács döntését kötelezésként nem ismeri el, illetve ha a tanács döntésének elismeréséről egyáltalán nem nyilatkozott.

9.5.16. A tanács a fogyasztó kérelmének elutasításáról dönt, ha a meghallgatást követően a kérelmet megalapozatlannak találja.

9.5.17. Az eljárás költségét az a fél viseli, akinek terhére a tanács az ügyet eldöntötte.

9.5.16. A tanács határozata, illetve ajánlása nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy igényét bírósági eljárás keretében érvényesítse.

9.5.17. A tanács kötelezést tartalmazó határozata, illetve ajánlása ellen fellebbezésnek nincs helye, annak hatályon kívül helyezése azonban kérhető a bíróságtól.

10./ Elállási jog

10.1. A megrendelő/vásárló 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni a szerződéstől azokban az esetekben, amikor a termék nem áll elállási korlátozás alatt. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, a megrendelő jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést. Jelen termékeknél az egyedi elkészítés miatt nem él az elállási jog.

10.2. Az elállási határidő az attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a megrendelő vagy a megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi, több termék szolgáltatásakor attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a megrendelő vagy a megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó termék átveszi, több tételből vagy darabból álló termék szolgáltatásakor amelyen a megrendelő vagy a megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi, termék meghatározott időszakon belüli rendszeres szolgáltatására vonatkozó szerződés esetében attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a megrendelő vagy a megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy átveszi az első terméket.

11./ Az elállás jog hiánya

A megrendelő nem gyakorolhatja az elállási jogát:

– a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;

– olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;

12./ Kellékszavatosság

12.1. Megrendelő a vállalkozó  hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

12.2. A megrendelő – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:

Megrendelő kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az általa választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére a megrendelő is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.

12.3. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban megrendelő viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

12.4. Megrendelő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Megrendelő a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő két hónap, de legfeljebb egy év.

12.5. Megrendelő a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha megrendelő igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Vállalkozó nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már megrendelő köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

13./ Termékszavatosság

13.1. Ingó dolog (termék) hibája esetén megrendelő – választása szerint – kellékszavatossági jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

13.2. Termékszavatossági igényként megrendelő kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

13.3. A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

13.4. Termékszavatossági igényét megrendelő a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

13.5. Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén megrendelőnek kell bizonyítania.

13.6. A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy

– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy

– a termékhibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

13.7. A megrendelő ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

14./ Jótállás

14.1. Hibás teljesítés esetén egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendeletben felsorolt termékekre vonatkozóan a fenti rendelet szerint a vállalkozás jótállásra köteles.

(elérhetőség: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a0300151.kor)

14.2. A jótállás időtartalma 2 év, mely a megrendelt termék megrendelő általi átvételekor kezdődik. A jótállási jegy a vállalkozótól a terméktől külön postai úton érkezik. A jótállás a jótállási jeggyel érvényesíthető.

14.3. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a fogyasztó részére történő átadásának elmaradása nem érinti a jótállási kötelezettségvállalás érvényességét. A megrendelő a kijavítás iránti igényét a forgalmazó által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti.

14.4. A kijavítás során a fogyasztási cikkbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre.

14.5. A jótállás keretébe tartozó javítás esetén a forgalmazó, illetve a javítószolgálat a jótállási jegyen köteles feltüntetni:

– a javítási igény bejelentésének és a javításra átvétel időpontját, gépjármű esetében továbbá a kilométeróra állását,

– a hiba okát és a javítás módját,

– a fogyasztási cikk megrendelő részére történő visszaadásának időpontját, gépjármű esetében továbbá a kilométeróra állását,

– a jótállás – a kijavítás időtartamával meghosszabbított – új határidejét.

14.6. A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket – a járművek kivételével – az üzemeltetés helyén kell megjavítani.

14.7. Ha a javítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a forgalmazó gondoskodik.

14.8.  Ha a megrendelő a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a forgalmazó nem hivatkozhat a Ptk. 6:159. § (2) bekezdés a) pontja szerinti aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

14.9. A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

14.10. Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem lehet érvényesíteni, egyébként viszont a megrendelőt/vásárlót a jótállásból fakadó jogok az előző pontokban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

15./ Záró és egyéb rendelkezések

15.1. Jelen ÁSZF egyes pontjainak érvénytelensége esetén a szerződés többi része kötelező erejű marad. Ahol alkalmazható, a vonatkozó törvényi rendelkezések lépnek hatályba az érvénytelen pontok helyett.